Köszöntünk Kedves Sportbarátunk!

A zsámbéki futó- és sportolói közösség évek óta ellátogat a szélrózsa minden irányába, hogy megismerje kis hazánkat és fusson, túrázzon, bingázzon egy jót. 2017-ben elérkezettnek láttuk az időt, hogy az éves penzumból egyet hazai pályán töltsünk el megmutatva Nektek a településünket, régiónkat egy jó hangulatú verseny keretében.

Célul tűztük ki, hogy biztosítsuk az elvégzett munka után a saját egyedi befutó érem megszerzésének élményét a futásnál. Mindenki legyen egy kicsit győztes függetlenül attól, hogy melyik távon áll rajthoz!

Fontos dolog a táv teljesítése, azonban az igazi hangsúly a felkészülésen van – a futás, testmozgás mindennapokba való beépítésén. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a kezdeményezésünk találkozott a városvezetés egészséges életmódot támogató, fejlesztő céljaival. Ennek az együttműködésnek az eredményeként pedig létrejöhetett Zsámbékfutás néven a futóversenyünk.


Napjainkban is tart a népszerű Ötpróba Párizsba pontszerző tömegsport eseménysorozat (Ötpróba Párizsba program oldala), mely szintén a sportos életmód kialakítását támogatja. Zsámbékon és környékén “Ötpróba pontszerző központ”-ot hoztunk létre, a pontgyűjtő sorozatban, így Budapesthez közel (kb 20 percenként jön busz), három megye határán fekvő településként tudunk az év folyamán lehetőséget biztosítani a pontok gyarapítására is. A futóversenyünk mellett Zsámbékon teljesítménytúrákkal, valamint Bicskén kerékpártúrával vagy akár úszáspróba eseménnyel várjuk a sportolásra, vagy Ötpróba pontok gyűjtésére vágyó indulókat. Bővebb információkért keressétek és like-oljátok Facebook oldalunkat a www.facebook.com/zsambekfutas címen. Az oldalon megtaláljátok az eseményeinket.