“Szalagszedő nap – 2021. november 21.

A november 20-as eseményünk idején rendelet szabályozza, hogy az 500 fő feletti rendezvényen csak olyan személy indulhat, aki koronavírus elleni védettséget igazolni tud. EZÉRT, vasárnap maximum 80fő erejéig lehetőséget biztosítunk arra, hogy a pályabontó és takarító csapat előtt végigmenjetek néhány pályán a lentebb meghatározott feltételek szerint és azokat elfogadva.

ALAPINFORMÁCIÓK A KÖRÜLMÉNYEKRŐL:
TALÁLKOZÁS ÉS RAJT HELYE: Zsámbék, Piac tér. Ez a nagyparkoló mellett van és egyben a település központi tere, ami a buszfordulótól kb 350 méterre van.
Miért itt? Azért, mert a szombati túraesemény után fertőtlenítésre kerül az eseményközpont és nem tudunk oda már bemenni.
Milyen lehetőségek vannak? A Piac központi épületénél van nyílvános WC, ami 100Ft-os érmével működik. A helyiség teljesen kulturált és alkalmas átöltözésre.
– INDULÁS: 7:30 – 9:00 között egyénileg
Miért ilyen szűk az időablak? Azért, mert ez a szűk létszám el tud indulni ennyi idő alatt az előzetes adminisztrációnak köszönhetően (reméljük)
– FRISSÍTÉS: Elsődlegesen önellátásra készüljetek. Kulacsotok fel legyen töltve. A szombati eseményen ellenőrzőállomásainkon adott “elemózsiát” (pl. alma, müzliszelet, nápolyi) indulás előtt odaadjuk egyben, mint egy rajtcsomagot.
– SZINTIDŐ: Az utolsó indulót követően kb fél órával indulnak a takarítók, szalagszedők. Ők lassabban haladva mennek a 16km-es pályán, közben leszedik a szalagokat, táblákat, szemetet összeszedik. Ők kb 4 óra alatt tudják ezt le ezt a kört, ami egy kényelmes sétatempó.
ELLENŐRZŐPONTOK: Az ellenőrző pontok a szalagozott út mentén vannak. Az áthaladás igazolásán még dolgozunk mi is, de legkésőbb a rajtban meg fogjátok tudni.
CÉL: Ugyanoda, a Piac térre vezet vissza a szalagozás és útvonalleírés, ahonnan elindultatok.
FONTOS, HOGY CSAK ONLINE ELŐNEVEZÉSSEL ÉS ELŐRE ÁTUTALÁSSAL LEHET INDULNI.
NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2021. november 19. 17 óráig tudtok nevezni.
Miért csak eddig? Azért, mert este még feldolgozzuk ezeket a nevezéseket és onnantól már nem lesz erre kapacitásunk a szombati esemény miatt. Ezekkel az előkészületekkel tudjuk csak megoldani ezt a vasárnap reggeli lehetőséget.
NEVEZÉSI DÍJ: Felnőtt 2100Ft, Diák/Nyugdíjas 1800Ft (áfa-t tartalmazza).

AMENNYIBEN “NEM VAGY VÉDETT” ÉS NEVEZTÉL SZOMBATRA, DE NEM TUDSZ JÖNNI VASÁRNAP, akkor kérjük, hogy email-en jelezd nekünk az info@zsambekfutas.hu címen és a nevezéskor kiválasztott módon kezeljük a nevezési díjadat.

MI ENNYITBEN TUDUNK SEGÍTENI ÉS KÖSZÖNJÜK A MEGÉRTÉSETEK

Online nevezés – Szalagszedő nap

Az alábbi regisztrációs lapon tudtok nevezni. A regisztráció végén kiírja az utaláshoz szükséges információkat. Ha ezt véletlenül átugornád, akkor a túra főoldalán is megtalálod.